Első fejezet

Sziasztok Kedves Olvasók!Megérkezett az első fejezet, igaz elég sokára! Bízom benne, hogy maradt még rá érdeklődő. Kíváncsian várom véleményetek legyen az pozitív vagy negatív, hisz a hibáiból tanul az ember! Remélem elnyeri tetszésetek a rész, és kedvet kaptok a történet további olvasásához! Várom visszajelzéseiteket! B.

A döbbenettől először szóhoz sem jutottam, hanem csak esetlenül bólintottam egyet. Aztán a következő másodpercekben megvilágosodott bennem a tény, hogy ez a srác épp most alázott meg az egész társulat előtt, és ha az nem lenne elég, Ő lesz a partnerem a világ legromantikusabb darabjában. Azonban, mivel nem lett volna túl okos döntés visszaszólnom neki mindenki előtt, így megvártam a megbeszélés végét. 

Talán a már rangidős színészeknek kicsit unalmas volt a délutánba nyúló egyeztetés, de engem egy percig sem untatott. Láthattam, ugyan csak kezdeti, terveket a jelmezeimről, de nekem még ez is hatalmas örömöt okozott. Lenyűgözött az itt dolgozó emberek profizmusa, és az, hogy ettől függetlenül végtelenül egyszerű emberek.  A poénok egymást követték, és egyáltalán nem zavarta ez a bohókás viselkedés az Igazgatót sem, sőt teljesen vevő volt a dologra és velük együtt szórakozott. A szórakozás mögött viszont ott volt a kemény munka is, amit mindenki elvárt a másiktól. A megbeszélés végére kellemesen elfáradtam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy maradjak még egy kicsit. Páran odajöttek hozzám bemutatkozni, de sajnos nem tudtam kellőképp koncentrálni a nevükre, mert lélekben már teljesen máshol jártam. Mire kiértem a teremből, a kedves partnerem már éppen az egyik lánnyal diskurált elég bizalmasan. Feltűnt, hogy gyakran végigsimít a lány karján, beletúr saját hajába és féloldalasan elmosolyodik. Jellemző, tipikus nőcsábász.
 - Sziasztok! Bocsánat, hogy zavarok, de Máté válthatnánk pár szót? – léptem oda hozzájuk, aminek láthatóan egyikük sem örült.  - Ha megbocsátasz, később még látlak. – kacsintott rá az előtte lévő szőkeségre, aki kuncogva, haját vállán átdobva távozott, nekem pedig felfordult a gyomrom – Miben segíthetek? – mosolygott rám ugyanazzal a féloldalas mosolyával, amivel, két perccel ezelőtt még mást szédített.
  - Mármint mi? – döbbent le teljesen reakciómon.
 - Alig egy perce még egy másik lányt próbáltál felszedni, most pedig engem akarsz ugyan azzal a módszerrel? – kérdeztem még mindig nevetve – Ne haragudj, de ez elég szánalmas.
 - Ugyan már, kislány. Tudom miért jöttél ide. Ne légy féltékeny, jut hely a szívemben mindkettőtöknek. – simított végig hüvelykujjával államon.
  - Nos, ebben tévedsz. Fogalmad sincs miért jöttem ide, bár lehetne. – közöltem dühösen, és bal kezemmel ellöktem az övét arcom közeléből.
 - Ez esetben, essünk túl rajta minél előbb. Várnak rám. – támaszkodott meg félvállal a falnak dőlve.
 - Miért kellett mindenki előtt beégetned a megbeszélésen? Nem is ismersz. Mi volt a szándékod ezzel? – hadartam el olyan gyorsan a problémám, hogy szinte én se értettem.
 - Ez egyszerű. Gyűlölöm az amatőröket. Gondoltam jobb, ha ezt az elején tisztázzuk. – közölte, olyan hangsúllyal mintha ez teljesen nyilvánvaló lenne.
 - Te meg mi a fenéről beszélsz? Honnan veszed, hogy amatőr vagyok? Még csak nem is láttál játszani. – háborodtam fel egyszerű kijelentésén, és éreztem, ha nem nyugszom le azonnal, abban nem lesz köszönet.
 - Nyugalom, Picúr. Nem akartam a lelkedbe tiporni. Ismétlem, csak tisztázni szerettem volna már előre a dolgokat. Ha tényleg, úgy van, ahogy állítod és profi vagy akkor, ez esetben remek páros leszünk. – kacsintott rám, s végigsimított csupasz karomon, amitől enyhe borzongás futott végig testemen. Mi a fene van velem?
 - Először is én egy szóval sem mondtam, hogy profi lennék. Másodszor pedig, állj le a magasságom cikizésével, oké?- löktem el a mancsát vállamról, talán a kelleténél kicsit agresszívabban, de valószínűleg nem hatotta meg, ugyanis az a bárgyú mosoly továbbra is ott ült a képén.
 - Ahogy akarod, Törpilla. Most viszont, ha megbocsátasz, van egy kis dolgom. – mérte végig az elhaladó szőkeséget, aki azonnal vette a lapot, egy kacér mosollyal válaszolva, s a válaszomat meg sem várva a lány után rohant.
 - Komolyan mondom nektek! Igazi tahó a srác. – tömtem a számba még egy adag sült krumplit – És a következő hat hétben el kell játszanom, hogy reménytelenül belészerettem. – temettem tenyerembe a homlokom, mikor realizálódott bennem mi is lesz a szerepem.
 - Ugyan már, Léna! Ennyire nem lehet szörnyű! – nevetett fel a velem szemben ülő Hanna.
 - Ezt csak azért mondod, mert még nem találkoztál vele. – dünnyögtem az orrom alatt, miközben a maradék fagyimba turkáltam a fehér kiskanállal.
 - Hagyd csak rá, Édes. Tudod milyen. Hajlamos túlzásokba esni. – szólaltam meg legjobb barátom is, aki egészen ez idáig egy árva szót sem szólt.
 - Mit akarsz ezzel mondani? – vontam fel kérdőn a szemöldököm, mert fogalmam sem volt mire céloz ezzel.
 - Azt, hogy minden partneredtől a frász kerülget először, aztán végül mindig tök jól kijössz velük. Amióta az a seggfej Peti pofára ejtett az első egyetemi darab után, minden egyes új partnereddel eljátszod ezt. – hozta fel Balázs a múltam egy olyan darabját, amit a mai napig nem sikerült kihevernem.
Valóban, az első egyetemi főszerepem során beleszerettem a partnerembe, azaz Petibe. Shakespeare, Szentivánéji álom című darabját adtuk elő. Be kell vallanom, hogy a történet szerint jó pár csók elcsattant köztünk. Pont ezt használta ki Peti. Délutánonként összejártunk gyakorolni, és a színpadi csók valahogy mindig igaziba ment át, és volt, hogy többe is. A premier estéje után azonban valami olyan történt, mire egyáltalán nem számítottam. Kihirdették az új darabot, ezzel együtt pedig a főszereplőket. Peti ismét megkapta a főhős szerepét, a partnere viszont nem én lettem. Emiatt pedig a velem való teljes kapcsolatot megszakította, és az új partnernője lett az újdonsült „barátnője”. Balázsnak igaza volt. Peti óta minden egyes partneremben hibát találok először, aztán miután jobban megismerem az illetőt legtöbb esetben remek barátság alakul ki köztünk. Máté esete azonban teljesen más. Sosem tudnék egy olyan emberrel barátkozni, mint ő.
 - Lehet, hogy igazad van. De Mátéval soha az éltemben nem tudnék barátkozni. Még kollégaként is nehezen viselem el, pedig csak ma találkoztunk. – magyaráztam, miközben összepakoltam a szemetet az asztalunkon, majd felálltam és elindultam a kijárat felé – Különben is. Koránt sem biztos, hogy olyan jó színész, mint, ahogy azt ő állítja. – vágtam ki magam előtt az ajtót, ám a lendület túl nagy volt, én pedig majdnem a földön landoltam, ha valaki nem kap el.
 - Nahát! Milyen, kicsi a világ! – hallottam meg egy hangot, amire a legkevésbé vágytam – Pont, mint te, Törpilla.
 - Ezt nem hiszem el! Te követsz engem vagy mi? – rántottam ki magam Máté karjai közül.
 - Szerintem ezt nem ajtóban kéne megbeszélnetek. – szólalt meg Balázs az előttünk, és mögöttünk lévő emberekre utalva, ugyanis pont a bejáratnál sikerült egymásba botlanunk.
 - Csak, nem Törpilla lovagjához van szerencsém?- lépett el az ajtóból Máté, miközben figyelmét Balázsnak szentelte.
 - Attól tartok nem. Csak barátok vagyunk. Ónodi Balázs. – nyújtott kezet Balázs partneremnek, amit az el is fogadott.
 - Kelemen Máté, de gondolom a kis hölgy már helyettem is bemutatott. –bökött fejével felém, mintha ott sem lennék.
 - Én is itt vagyok mellesleg, és mondtam már, hogy szállj le a magasságomról. – figyelmeztettem újból karba tett kézzel, de rám sem hederített.
 - Csak, hogy ne legyek bunkó Aradi Hanna. – mutatkozott be barátnőm is a világ egóbajnokának, egy aranyos mosoly kíséretében.
 - Ha nem tévedek Balázs barátnője? – biccentett Máté üdvözlés gyanánt.
 - Hogy, te mekkora egy észlény vagy! – vertem vállba „elismerésként”.
 - Én a helyedben meg sem szólalnék Pótkerék! – nézett le rám lesajnálóan.
 - Te már megint miről beszélsz? Honnan veszed, hogy az vagyok? Jézus, belehalnál, ha először kérdeznél, és aztán ítélkeznél? – vágtam a fejéhez, a választ azonban már nem voltam hajlandó megvárni.
Hátat fordítottam, és nem törődve azzal, hogy a két legjobb barátom otthagyom vele elsétáltam. Tudom, hogy ez gyávaság, de nem volt hangulatom tovább hallgatni a provokatív megjegyzéseit. Mindig is gyűlöltem az olyan embereket, akik azelőtt ítélkeznek, hogy megismernék az embert. Máté pedig pontosan ezt csinálta. Fogalmam sem volt, hogy fogjuk kibírni a közös munkát, de az biztos, hogy kemény feladat állt előttem.
Már jó pár perce sétáltam, mikor megcsörrent a telefonom, amin legjobb barátom képe villant fel.
 - Hol vagy? – szólt bele köszönés nélkül, mikor válaszoltam hívására.
 - Alig pár háztömbnyire az albérlettől. – válaszoltam unottan, ugyanis kicsit sértett, hogy nem indultak rögtön utánam.
 - Ez idáig futottál vagy mi? – kérdezte, immár a nevetéstől pukkadozva Balázs.
 - Merthogy? – nem értettem mi ilyen vicces.
 - Szinte három perc alatt kiértél a belvárosból, és mindjárt hazaérsz. – magyarázta olyan stílussal, mintha értelmi fogyatékos lennék. - Jó, oké, értem. Sajnálom. Dühös voltam. – fújtam ki a levegőt, amit eddig bent tartottam. - Javíthatatlan vagy. - sóhajtott egyet legjobb barátom a vonal túloldalán, és mertem volna rá fogadni, hogy a szemeit is forgatta.
 - Balázs, ugye tudod, hogy tudom, most épp a szemedet forgatod? – nevettem fel, ahogy elképzeltem magam előtt.
 -  Haha. Na, leteszlek, mert itt vagyunk a sarkon.- nyomott kis, és ahogy hátrafordultam valóban ott sétáltak kézen fogva, valószínűleg még mindig a viselkedésemen röhögcsélve.
 - Szióka Picúrka! – kezdett el cukkolni Hanna, ahogy a közelembe értek.
 - Ne kezd Te is! – néztem rá összehúzott szemöldökkel.
 - Ugyan már Törpi. – borzolta össze a hajam Balázs.
 - Ne már! Ti elméletileg a legjobb barátaim vagytok! – szidtam le őket a lehető legkomolyabb hangomon, de a végén mind röhögni kezdtünk.
 - Egyébként szeretném megjegyezni, hogy szép pár lennétek. – jelentette ki Hanna, csak úgy mellesleg, mintha azt közölné, süt a nap, nekem pedig kiesett a kulcs a kezemből.
 - Ezt te sem gondolhatod komolyan. – fordultam felé, és mivel én figyelmen kívül hagytam a kulcsot, így Balázs felvette azt és kinyitotta előttünk az ajtót.
 - Nyugi ez csak az én véleményem. – emelte fel kezeit Hanna védekezés gyanánt.
 - Sose fogok ebben veled egyetérteni. – ráztam meg a fejem, hogy erősítsem nem tetszésem.
 - Nők. – hallottam meg Balázs meggyötört hangját, amint épp elsétált mellettem a konyhába – Miért üres a hűtőd? – kiabált ki a konyhából pár másodperccel később.
 - Bakker! – csaptam a homlokomra, ahogy eszembe jutott, hogy a heti bevásárlás az én feladatom lett volna – Fanni ki fog nyírni, ha nem vásárolok be mire hazaér.
 - És az mikor van? – kérdezett Hanna már szintén a konyhából.
 - Másfél óra múlva. – néztem rá karórámra, és már vettem is vissza cipőmet, hogy minél előbb eljussak a boltba – Figyi srácok én visszaszaladok a boltba, addig ti csak nyugodtan maradjatok, fél óra és itt vagyok. – a válaszukat meg sem várva már el is hagytam a lakást.
A lakótársam Fanni egyébként nem más, mint a legjobb barátnőm az egyetemről. Nagyon jóban vagyunk, de a bevásárlásra és egyéb ehhez hasonló dolog mulasztására nagyon háklis. A lakást egyébként, az első egyetemi félév után béreltük ki közösen, ugyanis mindkettőnk előző lakótársa egy igazi bunkó volt. Ezért döntöttünk úgy, hogy összeköltözünk. Az otthonunkért pedig egyszerűen oda vagyok. Egy két szobás kis lakás nem messze a belvárostól amerikai konyhával, erkéllyel és egy hatalmas sarok káddal. Ráadásul a kilátás az erkélyről gyönyörű, szinte minden estét ott töltünk. Ahogy a költségeket, úgy a teendőket is megosztottuk, amit én most sikeresen elfelejtettem. Így a legközelebbi boltot kiválasztva már neki is láttam a feladatomnak. Szerencsére a bevásárló listát a telefonomba mentettem el, így az kéznél volt.
 - Túl sok véletlen ez egy napra, nem gondolod Törpilla? – szólított meg egy férfihang miközben épp a joghurtok között válogattam.
 - Jesszusom! Te követsz engem? – fordultam hátra, hogy meggyőződjek róla tényleg Máté áll-e mögöttem.
 - Azt te csak szeretnéd. – kacsintott rám és elvett egy joghurtot mögülem.
 - Álmaidban. Na, szia. – inkább otthagytam mielőtt megint belekezdenénk egy újabb felesleges vitába, de pechemre utánam sietett.
 - Na és mit keresel itt Törpilla? – érdeklődött látszólag kedvesen, de a „becenevet” most sem tudta elhagyni.
- Bevásárolok. És mondtam már, hogy állj le a cikizésemmel. Ennyi erővel te pedig egy igazi felhőkarcoló lehetnél mellettem. – magyaráztam miközben a sorok között baktattunk, de egy percre sem  néztem a szemébe, azonban ő megragadta a csuklómat, amitől hátratántorodtam, és majdnem elestem, de Máté elkapott.
 - Ne légy velem ilyen ellenséges. – suttogta fülembe, amitől enyhe borzongás futott végig testemen. Szemei az enyémekbe fúródtak, és én is képtelen voltam elszakítani az enyémeket az övétől. Arcával hirtelen közeledni kezdett felém, és magam sem értem miért, de lehunytam a szemeim, arra várva, hogy ajka az enyémhez érjen, de e helyett újból a fülembe suttogott, amitől rögtön észhez tértem.
 - Tudtam, hogy akarsz Picúr. – duruzsolta, miközben még mindig a karjaiban tartott.
 - Hogy te mekkora egy tahó vagy. –löktem el magamtól, és vissza sem nézve otthagytam őt a polcok között.
 - Nem már Léna! Nem utálhatsz ennyire! – szaladt utánam, de olyan gyorsan szedtem a lábaim, hogy már csak a pénztárnál ért utol.
 - Hát úgy tűnik mégis. –vigyorogtam rá „bájosan” és beálltam a sorba, hogy minél hamarabb szabaduljak abból az átkozott boltból.
 A sorsnak hála hamar végeztem, de mivel alig voltunk páran az üzletben Máté szinte rögtön utánam következett, így a bolt előtt ismét utánam jött.
 - Mondd mit vétettem, hogy ennyire gyűlölsz! – loholt utánam, hiába próbáltam gyorsan haladni, mindig utolért tekintve, hogy a lábai kétszer olyan hosszúak.
 - Máté én nem gyűlölök senkit. – álltam meg előtte hirtelen, amitől látszólag megtorpant – De valljuk be őszintén, neked sem esett volna túl jól, ahogy beszéltél velem a megbeszélésen. Mellesleg alig ismerjük egymást és megállás nélkül cikizel, azt már meg sem említem, hogy két buta liba között fel akartál szedni, mintha valami trófea lennék, amit kitehetsz a polcodra. Ráadásul mindezt úgy, hogy alig fél órája ismertük egymást, azt is csak látásból. Ha egy kicsit visszavennél magadból, észrevennéd, hogy körülötted emberek vannak. Emberek érzésekkel. Gondolkozz el ezen Máté! Mielőtt túl késő és egyedül maradsz! Na, szia! – Máté monológomat szó nélkül hallgatta végig, és ha jól láttam szinte nem is pislogott, ezt a helyzetet kihasználva, mondandóm befejeztével hátat fordítottam és otthagytam őt a járda közepén.
  …

A boltból szerencsére még Fanni előtt hazaértem, Balázsék azonban már leléptek addigra, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Miközben kipakoltam a szatyrokat végig azon járt a fejem, ami a mai napon történt. Ha jobban belegondolok Balázsnak tényleg igaza van, és túl hamar ítélkeztem Máté felett, de más részről viszont ő kezdte azzal a bunkó megjegyzéssel, amivel bemutatkozott. Ettől független elhatároztam, hogy ezentúl tényleg megpróbálok kedvesebb lenni vele a hülye beszólásai ellenére is.

Prológus

Sziasztok kedves Olvasók! :)

Íme blogunk prológusa, amiből megismerhetitek Máté és Léna történetének kezdetét!
Reméljük elnyeri tetszéseteket és velünk tartotok a történet során. Örömmel fogadjuk a pipákat, és hozzászólásokat. ;) ♥
Jól olvasást! :)
xoxo: Dana, Bius :)

A nevem Molnár Léna és idén májusban lettem 22 éves. Már kislány korom óta imádok szerepelni. Az összes rendezvényen szerepet kaptam, és ez a későbbiekben csak tovább fokozódott. Általánosban aktív tagja voltam a színjátszókörnek, és ezek után nem volt kérdés, hogy színművészeti gimnáziumot választok. Onnan pedig már egyenes út vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.  Az egyetem minden percét imádtam. Rengeteg barátra tettem szert, de ami a legfontosabb, végre hivatásos színésznő lettem. Életem legnagyobb álma vált valóra azzal, hogy a Madách színház leszerződtetett. Alig vártam, hogy végre munkába állhassak, és megismerhessem a társulatot. A családomtól való távollétet már megszoktam, de attól még nagyon hiányoznak. Kisvárosi lány révén már gimnazista korom óta távol vagyok az otthonomtól. Habár Balatonfűzfő nem a leghíresebb balatoni üdülőhely, én mégis imádom. Legyen tél vagy nyár, a kedvenc időtöltéseim közé tartoznak a Balaton parti séták. A nyugodt kis környezet után kissé nehezemre esett megszokni a nagyvárosi, nyüzsgő életet Budapesten. Azonban nem egyedül kellett megbirkóznom ezzel a nehézséggel, ott volt mellettem a legjobb barátom, Balázs. Igen, a legjobb barátom egy fiú, de az égvilágon semmi sincs kettőnk között, és soha nem is lesz. Egyikünk sem tud másképp tekinteni a másikra, mint barátra, testvérre. Másrészről pedig Balázs már évek óta boldog párkapcsolatban él a barátnőjével, Hannával. Az egyetem kapuin viszont már egyedül kellett belépnem, ugyanis legjobb barátom a jogi karra nyert felvételt. Az első nap a szívem a torkomban dobogott és a gyomrom mogyoró méretű volt, persze feleslegesen. Azonnal megtaláltam a közös hangot csoporttársaimmal, különösen Fannival, akivel azóta is legjobb barátnők vagyunk. Négy év kőkemény tanulás, magolás és próbák tömkelege után ma már büszkén elmondhatom magamról, hogy szakképzett színésznő vagyok.
A nap, amire óvodás korom óta vártam, végre megérkezett. Ahogy beléptem a Madách Színház üvegajtaján a látvány magával ragadott.  Az előtér falai és padlója is gyönyörű, fehér márványból volt kirakva. Díszítésként a vörös és arany színek domináltak. Az első napon a színházban, megkaptam életem első igazi szerepét.
 - Szervusz, kedveském! Bizonyára Te vagy Léna. – szólított meg egy idős hölgy, aki minden bizonnyal a recepciós lehet.
 - Jó reggelt! Igen, én vagyok. Molnár Léna. – nyújtottam felé a kezem, hogy bemutatkozhassak.
 - Hegyiné Kocsis Erzsébet, de mindenkinek csak Böbe néni. – mosolygott rám kedvesen a hölgy, s megrázta a kezem. – Az igazgató úr már odafent vár rátok, hogy egyeztessétek a darabbal kapcsolatos teendőket. Második emelet, rögtön a lépcsővel szemben. – mutatott a lépcső irányába Böbe néni.
 - Nagyon köszönöm! Szép napot! – köszöntem el, majd kissé sietős léptekkel elindultam az említett helyiség felé.
Ahogy egyre feljebb értem, a szívverésem ugyanolyan tempóban gyorsult. Mikor a megbeszélés helyszínéhez értem, szinte már a torkomban dobogott. A kilincset lenyomva a bennem felszabaduló adrenalin mennyisége az egekbe szökött.
 - Jó reggelt kívánok! – köszöntöttem a bennlévőket, és igyekeztem mosolyogni, nem pedig vicsorogni.
 - Szervusz Léna! – köszöntött elsőként a színház igazgatója, akivel már volt szerencsém találkozni. 
Szirtes Tamás igazgató úr, de az itteniek többségének csak Tanár úr. Már az első találkozásunkkor lenyűgözött, ugyanis Ő is jelen volt a felvételimen, sőt ő maga vezette azt. Tudása és kedvessége határtalan, mélyen tisztelem őt munkájáért. – Kérlek, foglalj helyet! – mosolygott rám kedvesen.
Zavartan leültem egy üres székre és óvatosan körbepillantottam a termen. Tele volt tehetséges, mára már befutott színészekkel, rendezőkkel és koreográfusokkal. Az én tudásom eltörpült az övék mellett. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy ilyen tehetséges emberekkel dolgozhatok majd a közeljövőben.
 -  Nos, nem is húzom tovább az időt. Következő darabunk nem más, mint , Shakespeare nagy sikerű drámájának előzménye, azaz a "Szerelmes Shakespeare". A szereposztás a következőképp alakult. Viola szerepét társulatunk legújabb, és egyben legfiatalabb tagja, Léna kapja. – nyújtott felém egy szövegkönyvet az igazgató, de én a döbbenettől szinte észre sem vettem.
 - N-nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! – motyogtam és igyekeztem megtalálni a normál hangom. Hallottam, hogy többen körülettem kuncognak az esetlenségemen, de nem rosszindulatból tették.
 - A Shakespeare-ünk, vagyis Willünk pedig úgy tűnik, egy picit késik, így majd ő később megkapja szerepét. – folytatta Szirtes tanár úr a feladatok kiosztását, és szép sorban minden szerep elfogyott.
Egyedül a partnerem hiányzott, akinek a nevéről még egy szó sem esett. Az izgalom ismét úrrá lett rajtam, majd a következő percben kivágódott az ajtó.
 - Elnézést a késésért! Sajnos még mindig nem igazodom ki a Pesti utcákon. – lépett be egy magas, szörnyen jóképű srác az ajtón.
 - Semmi gond, Máté. Fáradj beljebb, és foglalj helyet! – intett a mellettem lévő üres székre a Tanár úr.
Máté, mint kiderült, így is tett és szó szerint levágódott a székre.
 - Parancsolj! Itt a szöveged a darabhoz. Te játszod Rómeó szerepét. - kapott ő is egy szövegkönyvet. - Ismerkedjetek meg Lénával, ugyanis Ő lesz a párod a darabsorán.
 - Nagyon örvendek! –nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
 - Szintúgy! Remélem tehetséget rejt ez a csinos külső, kislány. –kacsintott rám, nekem pedig egy percre elakadt a szavam, de nem a csodálattól…

Trailer

Sziasztok, kedves látogatók és jövendőbeli olvasók! :)
Mielőtt megosztanánk történetünk prológusát, íme a bloghoz általunk gyártott előzetes, "trailer". Reméljük elnyeri tetszésetek és felkelti érdeklődésetek a blog iránt! :)
Millió puszi: Dana, Bius! ♥♥