2016. december 29., csütörtök

Prológus

Sziasztok kedves Olvasók! :)
Íme blogunk prológusa, amiből megismerhetitek Máté és Léna történetének kezdetét!
Reméljük elnyeri tetszéseteket és velünk tartotok a történet során. Örömmel fogadjuk a pipákat, és hozzászólásokat. ;) ♥
Jól olvasást! :)
xoxo: Dana, Bius :)
A nevem Molnár Léna és idén májusban lettem 22 éves. Már kislány korom óta imádok szerepelni. Az összes rendezvényen szerepet kaptam, és ez a későbbiekben csak tovább fokozódott. Általánosban aktív tagja voltam a színjátszókörnek, és ezek után nem volt kérdés, hogy színművészeti gimnáziumot választok. Onnan pedig már egyenes út vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.  Az egyetem minden percét imádtam. Rengeteg barátra tettem szert, de ami a legfontosabb, végre hivatásos színésznő lettem. Életem legnagyobb álma vált valóra azzal, hogy a Madách színház leszerződtetett. Alig vártam, hogy végre munkába állhassak, és megismerhessem a társulatot. A családomtól való távollétet már megszoktam, de attól még nagyon hiányoznak. Kisvárosi lány révén már gimnazista korom óta távol vagyok az otthonomtól. Habár Balatonfűzfő nem a leghíresebb balatoni üdülőhely, én mégis imádom. Legyen tél vagy nyár, a kedvenc időtöltéseim közé tartoznak a Balaton parti séták. A nyugodt kis környezet után kissé nehezemre esett megszokni a nagyvárosi, nyüzsgő életet Budapesten. Azonban nem egyedül kellett megbirkóznom ezzel a nehézséggel, ott volt mellettem a legjobb barátom, Balázs. Igen, a legjobb barátom egy fiú, de az égvilágon semmi sincs kettőnk között, és soha nem is lesz. Egyikünk sem tud másképp tekinteni a másikra, mint barátra, testvérre. Másrészről pedig Balázs már évek óta boldog párkapcsolatban él a barátnőjével, Hannával. Az egyetem kapuin viszont már egyedül kellett belépnem, ugyanis legjobb barátom a jogi karra nyert felvételt. Az első nap a szívem a torkomban dobogott és a gyomrom mogyoró méretű volt, persze feleslegesen. Azonnal megtaláltam a közös hangot csoporttársaimmal, különösen Fannival, akivel azóta is legjobb barátnők vagyunk. Négy év kőkemény tanulás, magolás és próbák tömkelege után ma már büszkén elmondhatom magamról, hogy szakképzett színésznő vagyok.
A nap, amire óvodás korom óta vártam, végre megérkezett. Ahogy beléptem a Madách Színház üvegajtaján a látvány magával ragadott.  Az előtér falai és padlója is gyönyörű, fehér márványból volt kirakva. Díszítésként a vörös és arany színek domináltak. Az első napon a színházban, megkaptam életem első igazi szerepét.
 - Szervusz, kedveském! Bizonyára Te vagy Léna. – szólított meg egy idős hölgy, aki minden bizonnyal a recepciós lehet.
 - Jó reggelt! Igen, én vagyok. Molnár Léna. – nyújtottam felé a kezem, hogy bemutatkozhassak.
 - Hegyiné Kocsis Erzsébet, de mindenkinek csak Böbe néni. – mosolygott rám kedvesen a hölgy, s megrázta a kezem. – Az igazgató úr már odafent vár rátok, hogy egyeztessétek a darabbal kapcsolatos teendőket. Második emelet, rögtön a lépcsővel szemben. – mutatott a lépcső irányába Böbe néni.
 - Nagyon köszönöm! Szép napot! – köszöntem el, majd kissé sietős léptekkel elindultam az említett helyiség felé.
Ahogy egyre feljebb értem, a szívverésem ugyanolyan tempóban gyorsult. Mikor a megbeszélés helyszínéhez értem, szinte már a torkomban dobogott. A kilincset lenyomva a bennem felszabaduló adrenalin mennyisége az egekbe szökött.
 - Jó reggelt kívánok! – köszöntöttem a bennlévőket, és igyekeztem mosolyogni, nem pedig vicsorogni.
 - Szervusz Léna! – köszöntött elsőként a színház igazgatója, akivel már volt szerencsém találkozni. 
Szirtes Tamás igazgató úr, de az itteniek többségének csak Tanár úr. Már az első találkozásunkkor lenyűgözött, ugyanis Ő is jelen volt a felvételimen, sőt ő maga vezette azt. Tudása és kedvessége határtalan, mélyen tisztelem őt munkájáért. – Kérlek, foglalj helyet! – mosolygott rám kedvesen.
Zavartan leültem egy üres székre és óvatosan körbepillantottam a termen. Tele volt tehetséges, mára már befutott színészekkel, rendezőkkel és koreográfusokkal. Az én tudásom eltörpült az övék mellett. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy ilyen tehetséges emberekkel dolgozhatok majd a közeljövőben.
 -  Nos, nem is húzom tovább az időt. Következő darabunk nem más, mint , Shakespeare nagy sikerű drámájának előzménye, azaz a "Szerelmes Shakespeare". A szereposztás a következőképp alakult. Viola szerepét társulatunk legújabb, és egyben legfiatalabb tagja, Léna kapja. – nyújtott felém egy szövegkönyvet az igazgató, de én a döbbenettől szinte észre sem vettem.
 - N-nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! – motyogtam és igyekeztem megtalálni a normál hangom. Hallottam, hogy többen körülettem kuncognak az esetlenségemen, de nem rosszindulatból tették.
 - A Shakespeare-ünk, vagyis Willünk pedig úgy tűnik, egy picit késik, így majd ő később megkapja szerepét. – folytatta Szirtes tanár úr a feladatok kiosztását, és szép sorban minden szerep elfogyott.
Egyedül a partnerem hiányzott, akinek a nevéről még egy szó sem esett. Az izgalom ismét úrrá lett rajtam, majd a következő percben kivágódott az ajtó.
 - Elnézést a késésért! Sajnos még mindig nem igazodom ki a Pesti utcákon. – lépett be egy magas, szörnyen jóképű srác az ajtón.
 - Semmi gond, Máté. Fáradj beljebb, és foglalj helyet! – intett a mellettem lévő üres székre a Tanár úr.
Máté, mint kiderült, így is tett és szó szerint levágódott a székre.
 - Parancsolj! Itt a szöveged a darabhoz. Te játszod Rómeó szerepét. - kapott ő is egy szövegkönyvet. - Ismerkedjetek meg Lénával, ugyanis Ő lesz a párod a darabsorán.
 - Nagyon örvendek! –nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
 - Szintúgy! Remélem tehetséget rejt ez a csinos külső, kislány. –kacsintott rám, nekem pedig egy percre elakadt a szavam, de nem a csodálattól…